2098 Pilisszentkereszt Pilisszántói út 5.

​Telefon: +36/309824623

E-mail:   info@edenroseapartman.hu

  • Facebook Basic Black

© 2017 Eden Rose Apartman

Bozont története....

            ...ahogyan ő meséli

Bozont vagyok, de szeretem, ha Bozinak szólítanak, az olyan kedves becenév. Én vigyázok a háziakra és a vendégekre. Fogadom őket, elkísérem a kis házig és végig vigyázok, nehogy bajuk essen, ameddig behordják a csomagjaikat. A legjobb őrhely, ha a küszöbön fekszem, hol a Gazdiéknál, hol a Vendégeknél; néha ugyan érzem, hogy útban vagyok, de első a biztonság!

 

A farokcsóválás nálam a barátság jele, ez mindenkinek kijár (nagyon szép zászlós farkincát fazoníroztak nekem, öröm lengetni). Nem is fél tőlem senki, így aztán mindig kapok egy kis simogatást, becézgetést. Ha meg akarod a hasikámat vakargatni, azt is lehet, megengedem!

Nem volt mindig ilyen jó dolgom, bár már nem emlékszem mindenre, Gazdi gyakran elmeséli, hogyan is kerültem hozzájuk:

Szóval, ki voltam kötve egy fához és már arra gondoltam, hogy itt fogok éhen halni, amikor egy ember megsajnált, eloldozott és elvitt egy nagy vízen álló hajóhoz. Nagyon örültem, hogy végre kiszabadultam, de sajnos korai volt az örömöm. Ezen az állóhajón nem tudtak velem mit kezdeni, hát bezártak egy kicsike kis ketrecbe. Néha kiengedtek, de abban sem volt sok köszönet, rossz emberek kiabáltak rám és sokszor megütöttek. Több hónapot töltöttem bezárva, amikor egy kedves ember elkért és elvitt magával. Egy gyönyörű nagy házba és kertbe kerültem, úgy gondoltam, hogy itt már jó lesz nekem. Kaptam oltásokat, személyi igazolványt és egy kedves hölgy a bundámat is megigazította. Először nagyon gyenge voltam és kedvetlen.  Pár hónap alatt azonban felerősödtem és gondoltam, hogy körülnézek a környéken. Általában nem volt otthon senki, velem nem sokat törődtek, a kaput nyitva hagyták, szabad volt az út. Igazán kellemes hónapokat töltöttem így! Egész nap csavarogtam, megugattam az autókat, elkísértem a turistákat a Pilis-tetőre, életemben nem voltam még ilyen szabad!

Aztán egy napon megismerkedtem Bundival, akinek otthona, gazdája volt. Együtt csavarogtunk, de őt mindig várták haza, kapott simogatást, kapott szidást, törődtek vele. Bundit a gazdája mindenfélére tanítgatta, és olyan okos lett! Rájöttem, hogy velem senki sem törődik és minek is vagyok, ha nincs semmi feladatom?  Akkor sem hiányoznék, ha napokig nem mennék haza! Ez nagyon rosszul esett és gondoltam, hogy szerzek magamnak egy olyan gazdit, aki törődik velem. Először Bundihoz csatlakoztam, egyre többször mentem vele haza, elfogadtam az ételt, nagyon igyekeztem, hogy engem is megszeressenek és elfogadjanak. De sajnos voltak problémák: a kaját el kellett ásnom Bundi elől, a szemtelen házimacskát is meg kellett kergetnem. Ez persze nem tetszett a háziasszonynak, éreztem, hogy nem lát szívesen.

 

Egy kora januári napon elhagyatottan üldögéltem egy kertkapu előtt, amikor kijött egy ember és hozott nekem egy tál finom meleg ételt. Ez nagyon meglepett és jólesett. Másnap is mentem, akkor behívott és a kertben kaptam és nem csak ételt, hanem a fejemet is megsimogatta és kedvesen azt mondta: Hát te mit keresel, te Bozont? (Akkor még  tényleg nagy, bozontos bundám volt.) Ó, ha tudtam volna mondani, hogy gazdit keresek, törődő, jó gazdit! Fogadjatok be! De szavak nélkül is megértették, minden nap vártak, enni kaptam, simogatást kaptam, így egyre több időt töltöttem náluk, majd teljesen odaköltöztem.

GAZDIS KUTYA LETTEM!

Egyszer azért nagyon megijedtem, mert a Gazdi néni elővette a seprűt, lelapultam a földre, hogy minél hamarabb túl legyek a verésen, de az nem következett be. Kiderült, hogy a seprűvel az udvart lehet sepregetni, nem kutyaverésre való! Ettől kezdve nem féltem és soha nem is bántottak.                                                                                                                                                                                               

Komoly feladatot is kaptam: én vagyok a gazdiék személyi edzője, bizony ám! Minden nap megsétáltatom a gazdit és máris megvan az eredménye: Gazdi bácsi azt mondja, hogy nagyon frissnek és fittnek érzi magát, remekül van, nagyon jót tesz neki a sok séta!  Meg is vagyok ezért becsülve! Ez a személyi edzősködés egyébként nekem is nagyon jó: pompás dolog a mezei egereket kitúrni a fészkükből, beszívni az éjszakai nyomok friss illatát!

 

Nem volt nehéz a beilleszkedés, csupán három szabályt kell betartanom: nem gázolhatom le a virágokat (Gazdi néni nagyon szereti a szép virágokat), nem üldözhetem Marci macskát (ezt néha nehéz betartani), és nem csavaroghatok el (most már eszem ágában sincs!).

A régi befogadó gazdám is meglátogatott már – tudjátok, aki a hajóról kiszabadított – és örül neki, hogy jó helyen vagyok. Szeretett ő engem, de sajnos egyáltalán nem volt rám ideje.

 

Most viszont sokat foglalkoznak velem. Fodrásznál voltunk, szép kis bolhanyakörvet kaptam, sétáláshoz piros hámot (azt mondta a Gazdi néni, hogy nem vagyok én Kunta-Kinte, hogy a nyakamon legyen egy nyakörv, bár nem tudom, hogy ki is az a Kunta-Kinte), a koszt remek, Marci izgalmas kis szőrpamacs, egy kedves doktor bácsi is megvizsgált, mert egy kicsit fájt a lábam, nem kell csavarognom, a vendégek házhoz jönnek. A legjobb, amikor a bundámat fésülgetik, sajnos séta közben sok kis bogáncsot összeszedek.