top of page

Kirándulás Pilisszentkeresztről

Zsámbéki romtemplom

Zsámbéki romtemplom

Pilisszentkereszt és környéke kiváló lehetőségeket nyújt a kerékpározni, kirándulni, túrázni vágyóknak és gépjárművel számos érdekes látnivaló érhető el.

A települést körbeszi a Duna-Ipoly Nemzeti Park, amely a Pilis és a Börzsöny hegység mentén, a Duna és az Ipoly folyó között helyezkedik el. A Duna több ezer évvel ezelőtt tört át a Börzsöny és a Visegrádi-hegység között, ez jelentette a mai táj kialakulásának alapját. A három nagy hegyvonulat közül a Visegrádi-hegység magmás eredetű kőzete, völgyei, szurdokai lenyűgöző szépségűek, ahogyan a hegység andezitagglomerátumai is, amelyeket a fagy, a szél és a víz közösen formált. A Börzsöny a Visegrádi-hegységhez hasonlóan vulkanikus eredetű, érdekessége a szabaddá vált andezit lávaréteg, s az ebből kiinduló, több helyen látható kőfolyás. Az üledékes eredetű Pilis a Dunazug-hegység legkiemelkedőbb része, átlagos magassága eléri a 700 métert. A mészkőből és dolomitból felépülő hegység remek terep a barlangképződésre. Pilisszentkereszt a vulkanikus eredetű Dobogókő és az üledékes eredetű Pilis közötti völgyben fekvő település, amely nagyszerű kiindulópontja a közeli és távoli kirándulásoknak.

A festői Dunakanyartól az Alföld határvidékéig húzódó Közép-Duna-Vidék – amelynek már a távol eső részei is könnyen elérhetőek a Pilisszentkeresztről 25 percnyi távolságra lévő M0 autópálya jóvoltából – bővelkedik természeti értékekben, kiránduló célpontokban.

Horgászhatunk a pilisszántói, piliscsabai  vagy a biatorbágyi halastavakban, megtekinthetjük a töki védett pincesort és megkóstolhatjuk a helyi gazdák ízletes borait is a Szőlőhegyi Bormúzeum környékén. A zsámbéki lámpamúzeum is sok érdeklődőt vonz, s Zsámbékon található a 13. századi román-gótikus templomrom. Ha fürdésre vágyunk, Szentendrén  uszoda, Leányfalun strand, Esztergomban és Párkányban élményfürdő kínálja ezt a lehetőséget.

A Dunakanyar nevezetes településeinek, úgymint Esztergom, Visegrád, Szentendre meglátogatása után érdemes Visegrádnál átkompozni a Duna bal partjára is és megnézni a püspökök városát, Vácott, vagy látogatást tenni a veresegyházi macirezervátumban. A vácrátóti arborétumban mintegy tizenötezer fajta növényben gyönyörködhetünk, Nagymaros pedig a legszebb kilátást nyújtja a Dunakanyarra. Nagybörzsönyben felülhetünk az erdei kisvasútra, amely Magyarország egyetlen csúcsfordítós vasútvonala, mintegy 8 km hosszan kapaszkodik fel Nagyirtáspusztáig.

Az M0-M3 autópályáról érhetjük el Gödöllőt, amelyet nem csupán a királyi kastély kedvéért érdemes felkeresni.

Ugyancsak az M0-M5-9-ösről érhetjük el Ócsát, ahol talán az egész régió egyik legértékesebb műemléke, a premontreiek által alapított templom és monostor (utóbbinak ma már csak a nyomai láthatóak) található. A környék természeti kincsei közül a legértékesebb a ritka növény- és állatfajokban rendkívül gazdag mocsaras vidék (tízezer éve itt folyt a Duna), a turjános, ami szigorú védelem alatt áll, de bizonyos részei látogathatóak.

Az M0-asról az M4-esre lehajtva juthatunk el Ceglédre. A tízezer darabot számláló régészeti, néprajzi és történelmi anyaggal büszkélkedő Kossuth Múzeum kincse Magyarország egyik leggazdagabb Kossuth-ereklye-gyűjteménye, a ceglédi Dobmúzeumban pedig az ütős hangszerek egész arzenálja tekinthető meg.

Természetesen nem hagyható ki  Budapest sem, az egyik legszebb fekvésű világváros, amely sok-sok egyedi érdekességet kínál.

 

Csak ízelítő a Közép-Duna-Vidék gazdag kínálatából, válogasson ki-ki a maga kedvére! A szálláshelyen számos információ, prospektus könnyíti meg a választást!

bottom of page