Macska-story

Marci 2010-ben került hozzánk, azt kell, hogy mondjam, tulajdonképpen akarata ellenére, mert nem jött, hanem hozták.  A nálunk vendégeskedő rokonok kirándultak a klastrom romjaihoz és az úton szaladt feléjük két apró kis cica, nem tudtak nekik ellenállni és felvették őket. Távol voltak a falutól, gondolták, hogy valahogy elcsavarogtak vagy kidobták őket - ez egyáltalán nem ritka faluhelyen. Mindkettőt hazahozták, s mivel éppen cica nélkül voltunk, nem kellett sok, hogy befogadjuk az egyiket, a másikat pedig a rokonok elvitték Szombathelyre. A két macsek teljesen egyformán fejlődött, Marci kicsit jobban el van kényeztetve, de a testvére sem panaszkodhat.

​

Ebben az évben lesz 20 éve, hogy ideköltöztünk Pilisszentkeresztre, kutyát már az építkezés idején tartottunk: egy cuki kis németjuhász kölyköt kaptam a születésnapomra. Első kutyám volt, tizennégy évig volt velünk. Macskára nem gondoltunk, de amikor egy hajnali 4 órakor arra riadtam, hogy a párnámon egy egér fut végig, körbekérdeztük a falubéli ismerősöket, hogy nincs-e valakinek egy felesleges kis cicája. Persze volt, így kezdődött a macskatartás.

Azóta jópár macsek volt része életünknek, sajnos legtöbb az autók kerekei alatt végezte. Egy cica azonban legalább 14 évig volt velünk: ő volt Lucus, van olyan macskabarát vendégünk, aki még emlékezhet rá. Lucus a szomszédban született, én választottam ki az alomból, mégpedig a legélénkebb, legcsintalanabb kiscicát akartam. Hazavittük, bemutattuk  Roninak (ő volt a németjuhász), aki azonnal védelmébe vette, nagyon jó barátságba kerültek. Ivartalanítás előtt szerettem volna, ha lesznek Lucusnak kiscicái, s ez az esemény be is következett: hat kiscica született, mégpedig a kutyaház padlásán. A macskamama a legbiztonságosabb helyet választotta a kiscicáknak: Roni imádta őket, keresztül-kasul mászkáltak rajta, nem lehetett megközelíteni sem a kiscicákat. 

​

Egy esős napon azonban, amikor a kiscicáknak még éppenhogy csak kinyílt a szemük, Lucus nem tért haza  a szokásos sétájából. Órák teltek el, az eső zuhogott, a kicsik éhesek voltak, sírtak, a legrosszabbra gondoltunk. Besötétedett, a macskamama sehol. Mi legyen? Tudtuk, hogy a szomszédban Lucus testvére szinte ugyanabban az időben ellett, vagyis a szomszédban is vannak kismacskák. Azt gondoltuk ki, hogy bekéredzkedünk a szomszéd macskamához, hátha elfogadja a kicsiket. Este 9 órakor felhívtuk a szomszédot, előadtuk a vészhelyzetet. A nagyon kedves fiatal házaspár lelkesen üdvözölte az ötletet, így  átvittük a kiscicákat. Természetesen a szomszéd gyerekek sem maradhattak ki az eseményből: telve segítőkészséggel felkeltek az ágyból, az izgalmas esemény teljesen kiverte az álmot a szemükből. Mi a hat kiscicával, a szomszéd házaspár a három gyerekkel, mindannyian kimentünk az istállóba, mivel annak padlásán lakott a macskacsalád. A kellemes istállószagban felmásztunk a meredek létrán a padlásra, amely tele volt szénával, macskacsalád sehol. Nosza, mindannyian - a gyerekek pizsamában - elkezdtünk a szénában keresgélni és meg is találtuk őket. Óvatosan a macskamama mellé helyeztük a kis árvákat, akik rögtön elkezdtek szopizni és az anya elfogadta őket! Mindannyian meghatódtunk ettől a jelenettől, nagyon jó érzés volt! Nyugodtan tértünk pihenőre, de az nem tartott sokáig: éjjel 11 órakor keserves nyávogásra riadtunk: Lucus hazatért és kereste a gyerekeit! Iszonyú lelkiismeretfurdalásunk lett: újra felvertük a szomszédot: kérjük vissza a kismacskákat! A gyerekek teljes lázban égtek: mindannyian újból felmásztunk a szénapadlásra és egy pislákoló elemlámpa fénye mellett megpróbáltuk kiválasztani a mi kiscicáinkat. Ez persze egyáltalán nem ment könnyen, annyira egyformák voltak. Mindenesetre hatot kiválasztottunk és hazavittünk Lucusnak: nem reklamált, megetette őket és elpihentek. Szépen felnevelte a gyerekeit és sikerült mindegyiknek jó helyet találni.

​