2098 Pilisszentkereszt Pilisszántói út 5.

​Telefon: +36/309824623

E-mail:   info@edenroseapartman.hu

  • Facebook Basic Black

© 2017 Eden Rose Apartman

Macska-story

Marci 2010-ben került hozzánk, azt kell, hogy mondjam, tulajdonképpen akarata ellenére, mert nem jött, hanem hozták.  A nálunk vendégeskedő rokonok kirándultak a klastrom romjaihoz és az úton szaladt feléjük két apró kis cica, nem tudtak nekik ellenállni és felvették őket. Távol voltak a falutól, gondolták, hogy valahogy elcsavarogtak vagy kidobták őket - ez egyáltalán nem ritka faluhelyen. Mindkettőt hazahozták, s mivel éppen cica nélkül voltunk, nem kellett sok, hogy befogadjuk az egyiket, a másikat pedig a rokonok elvitték Szombathelyre. A két macsek teljesen egyformán fejlődött, Marci kicsit jobban el van kényeztetve, de a testvére sem panaszkodhat.

Ebben az évben lesz 20 éve, hogy ideköltöztünk Pilisszentkeresztre, kutyát már az építkezés idején tartottunk: egy cuki kis németjuhász kölyköt kaptam a születésnapomra. Első kutyám volt, tizennégy évig volt velünk. Macskára nem gondoltunk, de amikor egy hajnali 4 órakor arra riadtam, hogy a párnámon egy egér fut végig, körbekérdeztük a falubéli ismerősöket, hogy nincs-e valakinek egy felesleges kis cicája. Persze volt, így kezdődött a macskatartás.

Azóta jópár macsek volt része életünknek, sajnos legtöbb az autók kerekei alatt végezte. Egy cica azonban legalább 14 évig volt velünk: ő volt Lucus, van olyan macskabarát vendégünk, aki még emlékezhet rá. Lucus a szomszédban született, én választottam ki az alomból, mégpedig a legélénkebb, legcsintalanabb kiscicát akartam. Hazavittük, bemutattuk  Roninak (ő volt a németjuhász), aki azonnal védelmébe vette, nagyon jó barátságba kerültek. Ivartalanítás előtt szerettem volna, ha lesznek Lucusnak kiscicái, s ez az esemény be is következett: hat kiscica született, mégpedig a kutyaház padlásán. A macskamama a legbiztonságosabb helyet választotta a kiscicáknak: Roni imádta őket, keresztül-kasul mászkáltak rajta, nem lehetett megközelíteni sem a kiscicákat. 

Egy esős napon azonban, amikor a kiscicáknak még éppenhogy csak kinyílt a szemük, Lucus nem tért haza  a szokásos sétájából. Órák teltek el, az eső zuhogott, a kicsik éhesek voltak, sírtak, a legrosszabbra gondoltunk. Besötétedett, a macskamama sehol. Mi legyen? Tudtuk, hogy a szomszédban Lucus testvére szinte ugyanabban az időben ellett, vagyis a szomszédban is vannak kismacskák. Azt gondoltuk ki, hogy bekéredzkedünk a szomszéd macskamához, hátha elfogadja a kicsiket. Este 9 órakor felhívtuk a szomszédot, előadtuk a vészhelyzetet. A nagyon kedves fiatal házaspár lelkesen üdvözölte az ötletet, így  átvittük a kiscicákat. Természetesen a szomszéd gyerekek sem maradhattak ki az eseményből: telve segítőkészséggel felkeltek az ágyból, az izgalmas esemény teljesen kiverte az álmot a szemükből. Mi a hat kiscicával, a szomszéd házaspár a három gyerekkel, mindannyian kimentünk az istállóba, mivel annak padlásán lakott a macskacsalád. A kellemes istállószagban felmásztunk a meredek létrán a padlásra, amely tele volt szénával, macskacsalád sehol. Nosza, mindannyian - a gyerekek pizsamában - elkezdtünk a szénában keresgélni és meg is találtuk őket. Óvatosan a macskamama mellé helyeztük a kis árvákat, akik rögtön elkezdtek szopizni és az anya elfogadta őket! Mindannyian meghatódtunk ettől a jelenettől, nagyon jó érzés volt! Nyugodtan tértünk pihenőre, de az nem tartott sokáig: éjjel 11 órakor keserves nyávogásra riadtunk: Lucus hazatért és kereste a gyerekeit! Iszonyú lelkiismeretfurdalásunk lett: újra felvertük a szomszédot: kérjük vissza a kismacskákat! A gyerekek teljes lázban égtek: mindannyian újból felmásztunk a szénapadlásra és egy pislákoló elemlámpa fénye mellett megpróbáltuk kiválasztani a mi kiscicáinkat. Ez persze egyáltalán nem ment könnyen, annyira egyformák voltak. Mindenesetre hatot kiválasztottunk és hazavittünk Lucusnak: nem reklamált, megetette őket és elpihentek. Szépen felnevelte a gyerekeit és sikerült mindegyiknek jó helyet találni.

Marcival is történt egy tragikus esemény: fényes nappal elcsapta egy autó. Kint dolgozgattam a kertben, ő pedig szokásához híven egy ideig körülöttem sertepertélt, majd átsétált a szemben fekvő rétre. Egy csattanást hallottam, de az okát nem láttam. Egy idő után kezdtem keresni, szokatlan volt, hogy nincs körülöttem. Egy bokor alatt találtam rá, elég ramaty állapotban volt. Irány az állatorvos: szerencsére nem volt belső vérzése, eltörött a farka. A jövőbeni kilátásokról az állatorvos nem tudott semmit mondani: ha az idegek nem sérültek, akkor helyrejön, ha igen, akkor elhal a farka és leesik vagy lerágja! (Állítólag ezt csinálják a sérült vadállatok is.) Hónapokig lógatta a farkincáját, még egyszer csak elkezdte mozgatni és szerencsére helyrejött. Reméltem, hogy az esetből tanul és nem mászkál át az úttesten, vagy legalábbis óvatosabb lesz. 

Ez eddig be is jött: élete eseménytelenül telik luxuspárnáján heverészve, az egerek és egyéb kis rágcsálók pedig zavartalanul élhetik életüket.